Pablényiné Piroska, a Szentimrevárosi Idősklub tagja Világnapi kívánság, Kiss Istvánné Ica, a Kenderes Idősklub tagja pedig Töprengés című saját versével állt a közönség elé. A két költemény közös üzenete, hogy az időskor nem a lemondásról és a befelé fordulásról szól: amíg van bennünk kíváncsiság, szeretet és életöröm, addig mindig van miért továbbmenni, új élményeket gyűjteni és örülni a mindennapoknak.

A két klubtag személyes hangvételű, szívhez szóló költeményét most olvasóinkkal is megosztjuk.

 

 

Pablényiné Piroska: Világnapi kívánság

 

 

Sajnos megöregedtünk, minden lassabban halad,

De azért még nem dobtuk el a kanalat.

 

Van aki unokára vigyáz, van aki kutyát etet,

Hogy nyugodtan nyaralhassanak a felnőtt gyerekek.

 

A mi programjaink korlátozva vannak,

Mert ugye az orvosok időpontot adnak.

 

Az életmód központba is járunk.

Ott  változatos  foglalkozásokat találunk.

 

Ki-ki azon vesz részt, mit bír a képessége.

Túrázik, tornázik, liheg a nap végére.

 

Van aki kézműveskedik, vagy játszani szeret.

Hiszen nem egyformák az emberek.

 

Látjátok; egész jól megvagyunk.

És mivel most van a világnapunk;

 

Ma nekünk süt a nap, nekünk nyílik a virág.

Azt kívánjuk, hogy legyen békés a világ.

 

 

Kis Istvánné Ica: Töprengés

 

A múltszázad derekán született egy kisleány

Nem túl szép, de nem is csúnya, olyan átlagos talán

Nagyon sokat egyedül volt, testvére nem született,

Ostromolta nagymamáját „Nagymama én mit tegyek?”

Nagymama azt tanácsolta; „Végy kezedbe egy könyvet,

Olvasgasd szorgalmasan, hogy unalmad elűzzed.”

 

Aztán jöttek feladatok, feladatból rengeteg,

Néha-néha nem találtam nyakamon a fejemet

Jó lenne már lassítani, nem bírom a terheket,

Idős szülők gondozása s otthon kettő kisgyerek

A tevékeny évek után jött az ezredforduló,

Lassításra kényszerített ez a nagy számmutató

 

Nyugdíj után lubickoltam finom időtengerben,

Mi kimaradt életemből, mindent belepréseltem:

Futóverseny, kirándulás, mozi, színház, barátok.

Míg elkezdtek gyarapodni köröttünk a családok.

Örömünket gazdagítja három fiú, három lány,

Nem érünk rá leragadni, itt fáj, ott fáj, amott fáj.

 

A családi bulik után jól esik a klubélet,

Korosztályunk társasága emlékeket idézget.

Táncolunk és énekelünk vidám régi dalokat,

Véletlen sem felejtjük el ifjú kori múltunkat.

Probléma jön, együtt könnyebb, megoldjuk a gondokat,

Igyekszünk, hogy környezetünk léte legyen boldogabb.

 

Csak a testünk jelzi a kort, lassúbb már a járásunk,

Fáj a derék, romlik a fül, rosszabbodik látásunk

De mindennek ellenére friss és üde gondolat

Születik meg nap mint nap a kék égbolt alatt

 

Hogy az öröm morzsáiból mindennapra jusson egy,

Nagycsodákra ne számítsunk, csalódásokhoz vezet.

Becsüljünk meg minden gesztust, mosolyt, érintést,

Vessük el, mint virágmagot, hogy terjedjen szerte szét.