Pályázat

„I-CARE SMART – Innovációs Ökoszisztémák a SMART Idősügyért” projekt

Újbuda Önkormányzatának együttműködése egyetemekkel, vállalkozásokkal, egészségügyi és szociális intézményekkel a megújuló idősgondozásért.

    

Az I-CARE SMART projekt első eredményei – időskorúak lehetséges SMART igényei

Újbuda Önkormányzata az I-CARE-SMART projekt keretében lebonyolított interaktív szemináriumok során, valamint a 2020. évben kialakított Call Center segítségével vizsgálta az időskorúak lehetséges SMART igényeit.

 

INTERAKTÍV SZEMINÁRIUMSOROZAT

Az Interreg CENTRAL EUROPE Program finanszírozásával megvalósuló I-CARE SMART projekt célja az idősügyet segítő információs-kommunikációs technológiák (SMART technológiák) kifejlesztésének támogatása. Jelenleg is léteznek idősügyet támogató SMART megoldások, azonban még mindig alacsony azon eszközök aránya, amelyek fejlesztésében az időskorúak aktívan részt is vettek, mint a termék vagy szolgáltatás végfelhasználói. A hasznos SMART technológiák kifejlesztéséhez elengedetlen a célcsoport, vagyis az idős emberek valós igényeinek megismerése, beazonosítása, lehetőleg minél többfajta módszer által. A projekt indításakor Újbuda Önkormányzatának az volt a szándéka, hogy a kerület lakóit aktívan bevonja a projekt megvalósításába. Ezért nemcsak az időskorúak közösségét és az idősügyben dolgozó szakembereket, hanem a helyi lakosokat is tájékoztatni fogjuk a projekt előrehaladásáról és számítunk az észrevételeikre.

 

A projekt keretében megfogalmazott megállapítások így szélesebb körben elérhetővé és hosszabb távon is hasznosíthatóvá válhatnak. Reményeink szerint az eddigiekben már feltárt igények a jövőben is együttgondolkodásra ösztönöznek hosszabb távon összekapcsolva a szakterületen dolgozó kutatókat és fejlesztőket a közvetlen (az időskorúakkal) és a közvetett célcsoporttal (mindannyiunkkal).

A projekt keretében 2020. év második felében egy öt alkalmas beszélgetéssorozat került lebonyolításra önkormányzati szakemberek részvételével. Az alkalmanként külön rögzített felvételek az alábbi linkeken tekinthetőek meg:

  

  

****************************************

  

CALL CENTER

A koronavírus világjárvány magyarországi terjedésének következtében 2020 márciusában az ország teljes területén vészhelyzet volt érvényben. Újbuda Önkormányzata egy Call Centert hozott létre, amelyen keresztül a kerületi – elsősorban az otthon maradt – időskorúak segítséget kérhettek a mindennapi szükségleteikhez az Újbudai Szociális Szolgálat munkatársaitól.

 

A Call Center jelentős előrelépés volt az eddigi elérési technikákhoz képest, mivel ez az eszköz már nem tette szükségessé a segítséget kérő időskorú személyes megjelenését. A Call Centerbe érkező telefonhívások elektronikusan rögzítésre kerültek, amely így a projekt soron következő, időskorúak SMART igényeinek feltárását célzó elemző munkáját is támogatta.

  

A 2020. év március–május közötti időszakban mintegy 3000 hívás érkezett be. A beérkezett hívásokat Mátics Katalin, az Újbudai Szociális Szolgálat intézményvezetője elemezte többek között abból a szempontból, hogy az időskorúak mely igényei lennének támogathatók SMART megoldásokkal. Az elemzésről készült beszámoló anyaga az alábbi linken érhető el:

 

 

****************************************

  

Az I-CARE SMART projekt célja az idősügyet támogató információs – kommunikációs technológiák (SMART technológiák) tervezésére, prototípusainak alkotására, tesztelésére és bevezetésére szakosodott innovációs szereplők közötti fenntartható együttműködés kialakítása és intézményesítése. A projekt közelebb fogja hozni az innovációt az időskorúakhoz (mint a SMART eszközök végfelhasználóihoz) az időskorúak innovációs ciklusba történő bevonásával és abban aktív részvételük biztosításával, és ilyen módon hozzájárul az idősek igényeire és szükségleteire is alapozó úgynevezett „ezüstgazdaság” növekedéséhez is.

  

A projekt egyben választ ad nemcsak a projektben résztvevő, hanem az Európai Unió további régióinak az elöregedő társadalom demográfiai jelenségéből fakadó egyes kihívásaira. Jelenleg is léteznek idősügyet támogató SMART megoldások, mint például a betegadatok elektronikus kezelése, vagy az életfunkciókat jelző „okos” órák és elesés - érzékelők. Mindez azonban még kevés ahhoz, hogy az időskorú kliensek életminőségének javításához érdemben hozzá tudjunk járulni.

 

Éppen ezért tartjuk szükségesnek és fontosnak, hogy az időskorúak részéről minél több felmerülő igényt tárjunk fel, és keressünk azokra újszerű információs – kommunikációs technológiai megoldásokat. A projekt valamennyi résztvevő régiójában együttműködések jönnek létre önkormányzatok, egyetemek, üzleti szereplők, egészségügyi és szociális intézmények és azok szakemberei között, és az így kialakuló közös gondolkodás során fogunk az idősgondozás eddig nem ismert igényeire SMART megoldásokat beazonosítani.

  

A projekt keretében egy transznacionális nyílt innovációs platformot is létrehozunk, amelyen keresztül egymásra találhatnak kutató – fejlesztő helyek, üzleti szereplők, egészségügyi és szociális intézmények időskorúak igényeihez igazított SMART megoldásaik közös tervezéséhez, teszteléséhez és bevezetéséhez.

  

A projekt partnerszervezetei:

  1. Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata (Magyarország)
  2. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (Magyarország)
  3. Łódz Régió Önkormányzata (Lengyelország)
  4. Łódzi Orvostudományi Egyetem (Lengyelország)
  5. Via Carpatia Európai Területi Együttműködési Csoportosulás (Szlovákia)
  6. Kassai Műszaki Egyetem (Szlovákia)
  7. Liguria Tartomány Önkormányzata (Olaszország)
  8. SI4life – Tudomány és Üzlet Együtt az Időskorúak és Hátrányos Helyzetűek Életminőségének Javításáért Vállalkozás (Olaszország)
  9. Prága 9 Önkormányzat Szociális Intézete (Csehország)
  10. SPEKTRA (Csehország)
  11. Graz Város Önkormányzata (Ausztria)
  12. NOWA Képzési, Tanácsadó és Projektmenedzsment Szövetség (Ausztria)
  13. Berlini Műszaki, Gazdasági és Kulturális Egyetem (Németország)

A projekt társult partnerszervezetei:

14. EIT Health InnoStars e.V. (Németország)

15. Thomas More Kempen VZW, Department LiCalab (Belgium)

16. Társadalompolitikai Regionális Központ (Lengyelország)

17. Kassai Kerületi Önkormányzat (Szlovákia)

18. Prága 4 Város Önkormányzata (Csehország)

19. Stájerország Tartományi Önkormányzata (Ausztria)

20. Civilizációk Párbeszéde Kutatóintézet (Németország)

21. Wildaui Műszaki Egyetem (Németország)

22. Prága 4 Önkormányzat Szociális Intézete (Csehország)

  

Az I-CARE SMART projektet az Interreg CENTRAL EUROPE Program finanszírozza az Európai Regionális Fejlesztési Alapból (ERFA)

Program prioritása: Innovációval kapcsolatos együttműködések Közép-Európa versenyképességének javításáért

Vezető partnerszervezet: Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata

A projekt teljes költségvetése: 2 593 039,34 EUR

A projekt teljes ERFA támogatása (85%): 2 147 160,18 EUR

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatára jutó ERFA támogatás (85%): 347.659,52 EUR

Projektmegvalósítás időszaka: 2019. május 01. – 2022. április 30. (36 hónap)

Projekt weboldala: www.interreg-central.eu/I-CARE-SMART

Közösségi oldalak:

Facebook: https://www.facebook.com/icare.smart.ue/

LinkedIn: https://www.linkedin.com/showcase/i-care-smart/

Twitter: https://twitter.com/ICARE_SMART

Projektvezető: Győrffyné Molnár Ilona (telefon: +361 372-3470; email: molnar.ilona@ujbuda.hu)

Kapcsolattartó: Kiss Zoltán (telefon: +361 372-3406 és +36 30 748-2738; email: kiss.zoltan3@ujbuda.hu)
  
Támogatási szerződés - I-CARE SMART projekt
  
Partnerségi megállapodás - I-CARE SMART projekt

  
Társfinanszírozási szerződés - I-CARE SMART projekt